A „mese” hatalma
Az emberi létezés jövője döntően attól függ, hogy az ezt lehetővé tévő szellemi energiák milyen állapotban vannak.
Az emberi létezés jövője döntően attól függ, hogy az ezt lehetővé tévő szellemi energiák milyen állapotban vannak.
A neves Science folyóiratban jelent meg egy tanulmány, a legszomorúbb, hogy minden jel arra mutat: igazuk van.
Helif nő, nem transznemű, nem biológiai férfi. Nő fog nővel boxolni szombaton az olimpián.
A kereszténység elsősorban nem valamiféle szirupos, hippijellegű univerzális szeretetről szól, hanem a lelkek üdvéről. Szilvay Gergely írása.
Denis Villeneuve 2021-ben már bizonyította, hogy képes filmre álmodni A dűne című korszakos sci-fi-regényt. Most megérkezett a mozikba a folytatás, és nem kellett csalódnunk: ez is emlékezetesre sikerült.
Az Ön életműve az volt, hogy emlékeztesse a mi nemzedékünket a romlottság és a gonoszság mélységeire, ahová az emberiség le tud süllyedni – írta.
Én csak leírtam… – az Egyesült Államok megtagadja gyökereit, Európa pedig besétál a nyaktiló alá.
Fennáll a veszélye annak, hogy tönkremegy öt természeti rendszer a Földön – hangoztatták Dubajban.
Gilad Erdan szerint Soros szervezete milliókat adott amerikai csoportoknak, amelyek állítólag támogatják a terrorcsoportot.
A katolikus egyházfő kijelentette, hogy az emberiség elveszítette a béke útját, és nem talál vissza rá.
Hogyan nyerhetjük vissza emberi kötődéseinket és győzhetjük le a liberális hübriszt? Erre adtak választ a fiatal konzervatívok a Kommentár lapbemutatóján.
Hajlamosak vagyunk úgy beszélni a háborúról, mintha az előző harminc évben béke honolt volna az egész világon. Interjú.
Darányi László természetvédelmi őrrel beszélgettünk hiúzokról, lassulásról, a Börzsöny mélyének titkairól – éppen ott a helyszínen, ahogy azt kell.
Legyen az akkumulátorhasználó az új ellenség.
Egy elemzés során arra jutottak, hogy minden csillagrendszerben előfordul legalább egy olyan világ, amelyben így vagy úgy van folyékony víz.